Csőben sült burgonyás zeller

Néhány évvel ezelőtt vásároltam egy VegaFitt című magazint, ami tele van jobbnál jobb vegetáriánus receptekkel. Vannak benne tarte-ok, quiche-ek, pizzák, felfújtak és csőben sültek, kenyerek és más péksütemények, lasagne-k és rétesek és persze sütemények.
Tényleg nagyon klassz kis újság 101 recepttel, szép képekkel. Azt sajnálom viszont, hogy az ételek többségénél használnak tojást, ráadásul ez a például a quiche-k esetében nem is nagyon helyettesíthető semmivel. Szomorú az is, hogy ebből a kiadványból csak ez a szám jelent meg (legalábbis ismereteim szerint), amit azért nem értek, mert nem tudom elképzelni, hogy ne lenne kereslet egy magyar nyelvű vegetáriánus recept magazinra. 
Az étel, amit most kiválasztottam belőle, nagyon egyszerű mégis nagyon finom, az egyszerű tepsis krumplit egy kicsit magasabb szintre emeli, érdemes kipróbálni, de szigorúan csak zellerkedvelő olvasóknak ajánlott, átható zeller íze miatt.



Hozzávalók:

35 dkg krumpli
20 dkg zeller
2,5 dl tejszín (nálam 2 dl szójatejszín+ 0,5 dl kókusztej)
10 dkg reszelt ementáli sajt (nálam trappista)
himalaya só
őrölt fekete bors
szerecsendió
1 ek friss zöldfűszer (nálam ez nem volt)
olívaolaj (eredeti receptben nem szerepel)

A meghámozott krumplit és zellert megmostam és vékony szeletekre vágtam, és egy tepsibe rétegeztem. Minden réteget megszórtam sóval és egy kis borssal. (Eredeti recept szerint felfújtas formába kellett volna tenni (30X20), de én dupláztam az adagot, így már nem fért volna bele.
A tejszínt (+ kókusztejet) összekevertem a reszelt sajttal, sóval, borssal, szerecsendióval és a zöldségekre öntöttem. Meglocsoltam egy kis olívaolajjal, majd alufóliával letakartam (eredetileg nem írja, de én jobbnak láttam letakarni) és 180 C hőlégkeverésen addig sütöttem, míg a krumpli és a zeller megpuhult, majd levettem a fóliát és megpirítottam a tetejét. Töltött kelkáposztalevéllel ettük.

Nálam az arányok egy picit elcsúsztak, így a sajt és a tejszín mennyisége kevesebb lett, legközelebb többet teszek bele, de a recept az az eredeti arányokat tartalmazza.

Töltött kelkáposztalevél

Arra a kérdésre, hogy ez egy köret, vagy feltét nem igazán tudnám megadni a választ. Attól függ, mi készül hozzá. Én most zelleres krumplival ettem, így tekintsük feltétnek, viszont valami hússal (senkit sem bíztatnék a húsevésre) már inkább köret lehet. Az viszont biztos, hogy ízre nagyon finom. Lehetne még tovább fejleszteni, mondjuk, hogy a töltelék jobban egybe álljon, de engem egyáltalán nem zavart, hogy másnapra a benne lévő rizs kicsit kiszáradva pergősebb lett. A különleges ízhatást nem a hozzávalók, inkább a fűszerezése tette teljessé. Kicsit indiaira sikerült, de én ezt egyáltalán nem bánom, mert imádom ezt az ízvilágot, persze kicsit európai ízlésre alakítva.

Hozzávalók:

1 fej kelkáposzta
fél póréhagyma
2 sárgarépa
50 dkg basmati barnarizs (ez egy kicsit luxus bele, de barnarizs nem volt itthon)
olívaolaj
1 csomag indiai 4 fűszerkeverék
1-2 tk őrölt koriander
himalaya só
őrölt feketebors
1 l víz
1 dob szójajoghurt vagy tejföl

A kelkáposztát leveleire szedtem és forrásba lévő vízbe mártottam néhány percre. Nem kell, hogy teljesen megpuhuljon, csak annyira, hogy tekerhető legyen. A felaprított póréhagymát egy pici olívaolajon megfuttattam, hozzáadtam a felkarikázott sárgarépát és egy picit pirítottam, majd beletettem a megmosott basmati rizst, sóztam borsoztam, felöntöttem a vízzel, lefedtem és nagylángon főzni kezdtem. Mikor felforrt, visszavettem a lángot és takarékon főztem addig, amíg a rizs teljesen megpuhult és a vizet beszívta. A wokban hevítettem egy kis olajat, beleszórtam az indiai fűszerkeveréket, mikor elkezdett pattogni, beleszórtam az őrölt koriandert és rádobtam a kész rizst és összekevertem. 
A kelkáposztaleveleket kettesével egymás mellé fektettem rátettem két evőkanál rizst és feltekertem úgy, hogy először a két oldalát hajtottam be és csak utána tekertem fel. Szorosan egymás mellé tettem egy tepsiben, tetejükre szójajoghurtot kentem, rálocsoltam egy kicsi olívaolajat és 180 C-ra előmelegített sütőben addig sütöttem amíg a teteje színt kapott. A rizsből jócskán maradt, lehet felezni a mennyiségét, még egy kelkáposztára elég lett volna, de így így kis indiai fűszerezésű sárgarépás rizs is készült. (Én csak úgy magában is szívesen megeszem.) A zelleres krumpli receptje a következő posztban.

Graham kenyér

Ezt a kenyeret sem mostanában sütöttem, már majdnem el is felejtettem, hogyan csináltam, de szerencsére itt van nekem mankónak Yasmine Magos kenyere. Ezúttal nem is ragoznám túl a dolgot, én egy kicsit több graham lisztet tettem bele és az elengedhetetlen burgonyapehely és aszkorbinsav is belekerült. A magot viszont kifelejtettem, de sebaj, sütök én még kenyeret. A képek két különböző sütés képei, bizonyíték arra, hogy egyre szebbek lesznek, bár a második, mintha picit túlkelt volna.

 Hozzávalók:

30 dkg BL80 liszt
10 dkg graham liszt
10 dkg fehér tönkölyliszt
2 ek burgonyapehely
késhegynyi aszkorbinsav
3 dl víz (+ 1-2 ek)
20 dkg öregtészta
2 tk. só
1 tk. cukor
3 ek. olívaolaj
1,2 dkg élesztő

Az élesztőt 1 dl langyos cukros vízben felfuttattam, a liszteket elkevertem a sóval, a burgonyapehellyel, aszkorbinsavval, hozzáadtam az olajat, az öregtésztát. Miután az élesztő felfutott, azt is hozzáöntöttem és a maradék víz fokozatos hozzáadásával rugalmas tésztát dagasztottam. Nekem még 1-2 ek víz kellett bele, biztos a több graham liszt miatt. Vékonyan kiolajozott tálba tettem, duplájára kelesztettem (20 perc után egyszer átgyúrtam a tésztát). Miután megkelt mégegyszer átgyúrtam és formáztam a kenyeret: kézzel téglalap alakúra, lapítottam, nyomkodtam, majd a rövidebbik végéről feltekertem és elrendeztem a végeit, hogy alulra essenek. A kenyér alját megszórtam pici liszttel és nagy méretű sütőzacskóba és a tepsibe tettem, oldalait kitámasztottam feltekert konyharuhával, hogy felfelé nőjön, majd mégegyszer duplájára kelesztettem. Benyúltam a sütőzacskóba és éles késsel bevágtam a kenyér tetejét, majd még annyi ideig vártam, hogy szétnyíljon a vágás. Közben a sütőt 190 C-ra melegítettem. A kenyeret és a zacskót belülről bespricceltem vízzel, bekötöttem a zacskó száját és betoltam a sütőbe, hőlégkeverésre kapcsoltam. addig sütöttem, amíg a kenyér szép barna lett, nekem ez 50 perc volt. Rögtön kivágtam a zacskót, rácsra tettem a kenyeret és lespricceltem hideg vízzel, majd hagytam kihűlni. 

Yasmine magos kiflije

Pár hete csináltam ezt a kiflit, csak a posztolására már nem maradt időm. Azt hiszem említettem már, hogy az utóbbi időben nagyon rákaptam a kenyérsütésre, egyre szebb külsővel és egyre jobb állaggal. (Előző receptek itt és itt.) Aztán jött a kifli és a zsömle. Kicsit pepecselősebb, viszont annyira más egy szendvics kifliből, vagy zsemléből, tele sok salátával, uborkával, paprikával. A fiúk meg annyira hálásak amikor saját sütésű péksütit kapnak útravalónak. Úgyhogy mindenképpen megéri az energiát. Azt nem állítom, hogy a formázásuk a kisujjamban van, de nagyon igyekszem. Sokat nézegettem például a zsemle formázásáról videókat, de még nem éreztem rá a technikájára. A tészta szögletesre nyújtása sem igazán tökéletes, viszont ha ronda is, de az enyém és finom. Az eredeti recept Yasminénál itt olvasható. A formázásról video E. Margitka oldalán itt.

Hozzávalók:
35 dkg BL80 kenyérliszt 
15 dkg graham liszt
2 dl növényi tej
2 ek. tejföl
2 tk. só
csipet aszkorbinsav 
2 ek.burgonyapehely 
4 ek. olaj
1 tk. barna nádcukor
20 dkg öregtészta
2 dkg élesztő
szezámmag
lenmag

1 dl langyos tejben elkevertem a szobahőmérsékletű tejfölt és a cukrot, majd belemorzsoltam az élesztőt, letakartam és megvártam, amíg felfut. A liszteket elkevertem a sóval, az aszkorbinsavval és a burgonyapehellyel. Hozzáadtam az öregtésztát, az olajat és a felfutott élesztőt és a megmaradt tejet fokozatosan hozzáadagolva, dagasztógéppel rugalmas tésztát dagasztottam. Kissé kiolajozott tálba tettem, letakartam és duplájára kelesztettem, úgy, hogy 20 perc után átgyúrtam. Miután megkelt 16 részre vágtam, mindegyiket nagyjából kocka alakúra nyújtottam és az egyik sarkától kezdve feltekertem, miközben a szemben lévő sarkot még nyújtottam feltekerés közben. Sütőpapiros sütőlemezre tettem a kifliket, letakartam és duplájára kelesztettem. Megspricceltem vízzel, megszórtam lenmaggal és szezámmaggal és a 180 C-ra előmelegített sütőbe toltam 16 percre. Miután kivettem ismét megspricceltem vízzel és rácson hagytam kihűlni.

Kókusztejes gombakrémleves

Előre bocsátom, ha valaki esetleg fintorogna, nagyon finom leves!!! Nincs kókusztej íze, de valamit mégis csinál a gombával, mert nagyon harmonikus lett. A fiúknak meg sem mondtam, hogy mi van benne, ők is dicsérték. Biztos, hogy felkerül az ismételendő ételek listájára.
Az elkészítésének története úgy kezdődött, hogy vettem gombát, mert gnocchit terveztem, de megint túlvállaltam magam, úgyhogy ez már elmaradt. (Lesz ezen a hétvégén!) A gombáról viszont gondoskodni kellett. A töki pomposból maradt némi felkarikázott lilahagyma és volt egy kibontott kókusztej is. Ezen a ponton még nem voltam biztos abban, hogy hogyan fogom ezeket egy ételbe felhasználni és volt is bennem némi bizonytalanság, de úgy voltam vele, ha nem vágok bele sohasem tudom meg, hogy érdemes volt-e. Legfeljebb a kukában végzi egy kilónyi gomba és bukom egy doboz kókusztejet. Azért bíztam magamban, hogy az ösztöneim nem hagynak cserben és valahogy úgy éreztem működni fog.

Hozzávalók:

1 kg gomba
1 fej lilahagyma (vagy vöröshagyma, vagy bármilyen hagyma)
3 dl kókusztej
5-6 kisebb krumpli
6-7 zsályalevél
1 csokor petrezselyem
himalaya só 
őrölt bors
víz
olívaolaj

A vékony karikára vágott lilahagymát az olajon megpirítottam, hozzáadtam a megmosott, felszeletelt gombát kicsit ezt is pirítottam, majd sóztam, borsoztam megszórtam az apróra vágott zsályalevéllel, hozzáadtam a kockára vágott krumplit, az apróra vágott petrezselymet (egy marékkal visszatartottam) és ráöntöttem a kókusztejet és egy pici vizet. Addig főztem, amíg a gomba és a krumpli megfőtt, majd a botmixerrel alaposan pépesítettem. Annyi vizet öntöttem még hozzá, hogy krémleves sűrűségű legyen, még egy kicsit fűszereztem, beledobtam a maradék petrezselymet és összeforraltam. Szeletelt mandulát szórtam a tetejére.

Töki pompos

Nem is emlékszem már, hogy hogyan jött nálunk a Töki pompos őrület. Talán a tv-ben láttuk először, de az biztos, hogy előbb készítettem el otthon, mint hogy bárhol ettem volna. Megtaláltam a Töki pompos honlapját és az ott lévő receptek alapján gyúrtam össze a sajátomat. Hétvégén vendégek voltak és mivel nálunk egész hónapban hónap vége van, azt találtam ki, hogy a pompos elég különleges ahhoz (főleg, ha még sohasem evett a vendég, sőt azt sem tudta mi fán terem), hogy ne tűnjön spórolós vendéglátásnak. Kétféle verziót sütöttem, az egyik fehér lisztből, a másik teljeskiőrlésű és fehérliszt keverékéből volt. És képzeljétek a teljeskiőrlésű ízlett jobban mindenkinek. Ez már csak azért is meglepő, mert azon ráadásul bacon helyett gomba volt. 

Hozzávalók:

35 dkg BL 80 kenyérliszt
15 dkg tk tönkölybúzaliszt
2,5 dkg élesztő
12,5 dkg főtt krumpli
1,5 tk himalaya só
2 ek olaj
1 dl langyos tej
2 dl langyos víz
1 tk cukor

2 gerezd fokhagyma
1 tejföl
1 ek liszt
5-6 gomba
10 dkg sajt
1 fej lilahagyma

A krumplit megpucoltam, kockára vágva puhára főztem, krumplinyomón átnyomtam és hagytam langyosra hűlni. A tejben a cukorral felfuttattam az élesztőt, a liszteket összekevertem a sóval, hozzáadtam az olajat, a krumplit, a felfuttatott élesztőt és fokozatosan adagolva a vizet rugalmas tésztát dagasztottam. Enyhén kiolajozott tálba tettem, letakartam és hagytam kelni. 20 perc múlva átgyúrtam, majd mikor duplájára kelt sütőpapírral kibélelt sütőlapra tettem és 1-1,5 cm-es lapot nyújtottam belőle. Közben előmelegítettem a sütőt 200 C-ra és 9 perc alatt elősütöttem a tésztát. Közben az összezúzott fokhagymát elkevertem a tejfölben, beletettem a lisztet is. Ezzel kentem meg jó vastagon az elősütött tészta tetejét. Vastagabbra szeletelt gombát és lilahagyma karikákat tettem rá és a felső sínre visszatettem 10 percre a sütőbe, hőlégkeverésre kapcsoltam. Mikor már a gomba szépen megpirult, kivettem és reszelt sajtot szórtam a tetejére és már csak annyi időre tettem vissza amíg a sajt ráolvadt a tetejére.

Spenótos pennette

Reggelente zöld turmixot szoktam inni, aminek az alapja általában spenót. Ehhez jön még valamilyen idénygyümölcs. Úgy alakult, hogy a múlt héten nem fogyott el az összes spenót, így ki kellett találnom valamit a felhasználására. Hirtelen ötlet volt, hogy főzeléket főzök belőle, de aztán letettem róla, a tejtartalma miatt. De gondoltam egy merészet, kipróbáltam tésztaszószként, némi sajt, tejszín és dió felhasználásával. Szerintem nagyon harmonikus lett, persze azért volt egy ellendrukkere is, de aki alapjában a spenótot is utálja attól nem várhatok mást.

Hozzávalók:

0,5 kg spenót
4 gerezd fokhagyma
15 dkg sajt (elhagyható)
2 marék dió
3 dl növényi tejszín
olívaolaj
barna rizsliszt
himalaya só
0,5 kg pennette tészta

Egy pici olívaolajon megpirítottam az apróra vágott fokhagymát, még mielőtt megbarnult volna, hozzáadtam az előzőleg megmosott és apróra vágott spenótot, megsóztam és addig dinszteltem amíg a spenót összeesett. Hozzáöntöttem a tejszínt és megszórtam egy kevés (épp csak egy szórásnyi) barna rizsliszttel. Ha túlságosan besűrűsödne, mint nálam is, lehet hozzátenni egy kis vizet. Az a lényeg, hogy annyi és olyan sűrűségű szósz legyen, hogy majd a tésztát jól be tudja vonni. A tésztát a leírása szerint megfőztem, majd hozzákevertem a szószhoz. Egy közepes tepsit, jénai vagy kerámia tálat kiolajoztam, és a spenótos tészta felét leraktam, rászórtam egy marék nagyobb darabokra aprított diót, és a kockára vágott sajt felét szépen elrendeztem rajtuk, majd jöhet a tészta másik fele és a maradék dió és sajt. A tetejét meglocsoltam pici olívaolajjal és 180 C-on addig sütöttem, míg jól átforrósodott és a dió megpirult a tetején. Én füstölt sajtot használtam, de csak azért, mert már időszerű volt elhasználni, viszont így nem igazán olvadt meg. Mozzarella, vagy valamilyen kék sajt sokkal jobban passzol hozzá és szépen, szigeteket alkotva szét is olvad a tetején és a rétegek között. 

Nagy aszalós poszt

Volt egyszer, hol nem volt, még az óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kurtafarkú malac túr, élt egy kedves és jószívű bloggerina, nevezzük Gittának, akitől kaptam egy mesebeli e-mailt azzal, hogy volna-e kedvem kipróbálni az aszalást, mert ő éppen nyaralni megy, rólam meg tudja, hogy szeretnék egy ilyen gépezetet, neki meg pont van egy ilyen, átadná nekem néhány hétre. Ekkor megnéztem magam a tükörben, hátha én vagyok Csipkerózsika és éppen álmodom, de nem. Aztán megnéztem a naptáramat, tényleg 2009-et írunk-e, vagy a 40’ éveket, amikor még szokás volt egymás segítése és megint csak nem. Na mondom magamnak akkor a térképet kéne megnézni, hátha másik bolygóra keveredtem, de az sem. Szóval akkor Gitta az a bizonyos fehér holló, aki ismeretlenül kölcsönad egy közel 100.000 Ft-os szerkezetet csak úgy, mert jót akar tenni valakivel. Azt hittem ilyen csak a mesében van, közben kiderül, hogy vannak még ilyen emberek körülöttünk és ez olyan jó érzés, sőt több annál. Arra késztetett, hogy elszégyelljem magam, mert én bizony sokkal önzőbb és bizalmatlanabb lennék ennél. De jött Gitta és megmutatta mi az önzetlen felajánlás és én ezt ezúton is köszönöm Neki!! Komolyan mondom, felhívtam az összes barátomat és elújságoltam nekik, hogy mi történt velem. Nem egyszerűen elmeséltem, hanem mint egy nagy sikerélményt adtam elő, szinte repdestem. (Akkor éreztem még ilyet, amikor az első néhány komment megérkezett az első posztjaimhoz, vagy amikor valaki bejelölt rendszeres olvasónak.) Érdekes és egyszerre nagyszerű, hogy milyen apró dolgok fel tudják dobni a napot és legalább úgy örültem, mintha nyertem volna a lottón. Még tanultam is belőle. Gitta nem csak egyszerűen kölcsönadott egy aszalógépet, hanem rádöbbentett, hogy kicsit alakítsam át a gondolkodásomat és ne csak olyankor legyek segítőkész amikor az nekem semmibe nem kerül, semmilyen kockázattal nem jár. Mennyire jó, hogy belevágtam a blogírásba, mert folyamatosan tanulok, fejlődöm, elgondolkodom és még szereztem rengeteg kedves ismerőst is, akikkel jó szót váltani. Csak súgva és zárójelben jegyzem meg, hogy sajnos függő is lettem, amit azért néha igyekszem visszaszorítani, mert hogy néz az ki, hogy a gyereknek egyfolytában papolok, hogy ne üljön annyit a gép előtt én meg ugyanezt teszem……..

Szóval vissza az aszaláshoz. Elhoztam a gépet, de nem ugrottam rögtön neki, aztán elszántam magam és néhány receptet kipróbáltam. Csináltam hajdina palacsintát, hozzá fasírtot és lenmagos krékert is, de itt véletlenül a lenmag helyett kendermagot tettem bele, szerencsére, mert később kiderült, hogy a lenmag szagától is rosszul vagyok, ha aszalásra kerül. Ezért aztán a hajdina palacsinta egyáltalán nem ízlett, mert nagyon kiéreztem a lenmagot belőle, de ez persze nem a recept hibája.

A „lenmagos”(kendermagos) kréker és a fasírt finom lett, a krékernek picit diós és édes volt az íze, így nekem inkább lekvárral illett össze, mint sós kencékkel. 

Aztán kísérleteztem is egy kicsit. Kitaláltam, hogy aszalok céklát és édesburgonyát, mert az majd milyen jó lesz chips helyett. Hát senkinek sem ajánlom a kipróbálását, mert nem igazán azt az eredményt hozta, mint amit vártam tőle. Akármennyit aszaltam nem lett ropogós, pedig megkentem olajjal is. A céklának (agave sziruppal kentem meg) érdekes íze volt, de inkább szép lett, mint finom, az édesburgonyának semmi íze nem volt. Úgyhogy ez egyértelmű kudarc, viszont olyan szépen mutat a képeken. 

Összességében jó buli volt az aszalás, de meg kellett állapítanom, hogy a nyers evés még mindig nem az én világom, nem vagyok rá készen. Az hogy erre még az előtt rájöhettem, hogy beruháztam volna egy gépre, Gittának köszönhetem!

Miért vagyok hálás

Trinity küldte nekem a kérdést, amin azért hosszasan el kellett gondolkodnom, na nem azért mert nem vagyok hálás természetű, éppen ellenkezőleg.

A minap Szepykével kommenteltünk és pont ez volt a téma, hogy mennyire természetesnek veszünk dolgokat és csak akkor kezdjük el értékelni amikor elveszítjük, miközben hálásnak kellene lennünk minden nap azért amink van. Nem tudom a kérdés elindítóját ez inspirálta-e, vagy csak a véletlen műve, hogy ő is éppen ide jutott, nem is érdekes, de azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos dolog, amit nap, mint nap észbe kellene tartanunk. 

Úgy gondolom, hogy inkább a pesszimista emberekre jellemző, hogy mindennek a negatív oldalát látják meg először és ettől folyton elégedetlennek tűnnek. Nehéz lehet nekik, mert valahol ez a látásmód benne van a személyiségükben és csak szívós munkával és odafigyeléssel lehet ezen változtatni, de nem lehetetlen és ez a lényeg. 

Én szerencsére született optimista vagyok. Mióta csak az eszemet tudom a szembejövő problémákon keveset keseregtem, igyekeztem megoldani őket és ha mégsem úgy jöttem ki a dologból ahogy szerettem volna, megmagyaráztam magamnak, hogy járhattam volna rosszabbul is. Az utóbbi időben ez annyiban változott, hogy már tudom, vagy inkább csak érzem, hogy soha semmi nem történik véletlenül, mindennek van értelme. 
Egyrészt az, hogy tanuljunk a hibáinkból, mert azok addig ismétlődnek míg észre nem vesszük mit csinálunk rosszul. Másrészt amit az adott pillanatban kudarcként élünk meg az lehet egy későbbi sikerélmény első lépcsője, hiszen ha nem éltük volna át a kudarcot, nem léptünk volna egy másik útra, ami valószínűleg sokkal többet és jobbat hoz nekünk. 
A pozitív gondolkodás másik előnye, hogy ezzel a látásmóddal könnyebb észrevenni az élet szépségeit és örülni olyan dolgoknak ami másoknak fel sem tűnik. Ad egyfajta nyitottságot és jókedvet ami kihat az egész életre és a jó dolgokat vonzzuk magunkhoz vele. 

Persze ez nem azt jelenti, hogy velem sohasem történnek rossz dolgok. Sajnos igen. Az elmúlt egy év rendesen próbára tette a tűrőképességemet. Megküzdöttem két porckorongsérvvel, amiből két ideggyulladás is kialakult, a gyulladáscsökkentő gyógyszertől majdnem kilyukadt a gyomrom, elveszítettem az anyukámat és a nagymamámat, utóbbit két hónapig, a haláláig ápoltam otthon. Nehéz időszak volt, de megerősített lelkileg és ezek után még inkább tudom értékelni azt amit az élet ad nekem. 
Hálás vagyok, hogy segíthettem nagymamámnak, hogy az utolsó hónapjait ne egy sivár kórházban kelljen eltöltenie és mert megtudtam magamról, hogy amiről azt gondoltam, nem vagyok képes rá, mégis megtettem érte.
Hálás vagyok, hogy volt erőm kibékülni anyukámmal, akivel már 5 éve nem beszéltünk, így ott lehettem amikor szüksége volt rám és úgy ment el, hogy se neki, sem nekem nem kell lelkiismeret furdalást éreznünk az elmulasztott évek miatt.
Hálás vagyok, mert műtét nélkül túljutottam a betegségeimen és mert általa megismerhettem egy nagyszerű természetgyógyászt és egy gyógytornászt, akik nagyon sokat tettek értem. Hálás vagyok, hogy megtapasztaltam, mi az igazán nagy fájdalom és ezért jobban értékelem az egészséget. Bár már korábban elindultam az egészséges táplálkozás és természetes gyógymódok útján, a betegségem és a gyógyulásom még inkább bebizonyította , hogy ez a helyes út és az egészség a legfontosabb dolog és egyedül mi vagyunk felelősek, ha elveszítjük azt. 
Hálás vagyok, mert a bajban derült ki, hogy mennyi igaz barátom van és persze az is kiderült, hogy kikről hittem azt, hogy azok.

Hálás vagyok, mert egy olyan társat rendelt mellém az élet, akire mindig, még akkor is számíthattam, amikor nem is érdemeltem meg. Akivel 20 év után is van mondanivalónk egymásnak, akinek első a családja és akivel igazán meghitt légkörben élhetünk.

Hálás vagyok, mert van egy fiam, aki nem áll be a sorba csak azért, hogy jó fejnek tartsák, aki bár tanulhatna jobban is, mégis nagyon széles érdeklődésű, jó gondolkodású fiú és a kamaszos hangvételt leszámítva jól nevelt és tisztelettudó.

Hálás vagyok, mert az apukámmal nagyon jó és szoros kapcsolatban lehetek és bár távol él tőlem, napi kapcsolatban vagyunk és soha nem hagyott cserben amikor szükségem volt rá. Most már örülök annak is, hogy szigorúan nevelt, mert így olyan értékeket tudhatok magaménak, amiből egy életen át lehet táplálkozni. És hálás vagyok az öcsémért is, aki annak ellenére, hogy más életfelfogással rendelkezik, jó testvérem, akivel mindig minden körülmények között számíthatunk egymásra.

Hálás vagyok, hogy megadatott nekem a pozitív életszemlélet ezért képes vagyok a félig üres poharat félig telinek látni. És persze hálás lehetek a munkámért, az anyagi biztonságomért (még ha néha meginog is egy kicsit), azért, hogy könyvek által eljuthat hozzám sok-sok fontos információ, hogy úgy dönthessek dolgokról, hogy azok hátterét is ismerem. 

Végül hálás vagyok a magamba vetett és a feljebbvalóval kapcsolatos hitemért. Azért, mert öreg lélekként spirituális útra léphettem. A hitem ad erőt olyan dolgok elfogadására, melyet a szem nem lát és a tudat nem foghat át. 

Remélem azért nem sokkoltam senkit ezzel az őszinte és terjedelmes vallomással. Úgy gondolom, hogy ezek a kérdések nem válaszolhatók meg igazi kitárulkozás nélkül, és talán pont ezt a célt szolgálják!

A kérdést továbbadom Katának, Gittának és Renátának.

Calzone

Na ennek a posztnak a megírása igen nagy áldozat most tőlem, de mivel megígértem, hogy a héten gyakran jövök, megteszem. Az a helyzet, hogy éppen 3 napos búzafű böjtöt tartok és ez az első nap. Nem állítanám, hogy nem vagyok éhes, és azt sem, hogy nem émelyeg a gyomrom. De, hogy ezt hogy csinálom így egyszerre, arról gőzöm sincs. Viszont, most, hogy benéztem a gasztroblog-világba, csak rosszabbodott a helyzet. Na és persze mindenki jobbnál jobb recepteket tett fel megint, amiknek már a címe is felér egy izgatással (legalábbis most, számomra). Ne vegyétek zokon tőlem, de most és még néhány napig nem megyek a címeknél tovább, csak ha nem kaját ígér, de keddtől bepótolom a lemaradást…..

Az én Calzoném ötlete Limarától származik. Ő készített egy Juhtúros csirkével töltött calzonét ami nekem nagyon megtetszett, de az ismert okok miatt azért a saját képemre formáltam. Az eredmény nagyon finom lett, viszont küllemében elmaradt az elvárásaimtól. Valahogy nem volt olyan szép piros és fényes, mint Limaráé, de lehet, hogy ezért a teljeskiőrlésű tönkölybúzaliszt a hunyó. Mindegy, nem szépségversenyre készítettem és a gombás töltelék pedig nagyon is bevált.

Hozzávalók:

tészta:

40 dkg kenyérliszt 
10 dkg teljeskiőrlésű tönkölybúzaliszt
3 dl langyos víz
2 tk só
1 tk cukor
3 ek. olívaolaj
2 dkg élesztő

töltelék:

1 póréhagyma
1 kg gomba
4 gerezd fokhagyma
veganatura ételízesítő
himalaya só
őrölt feketebors
olívaolaj
2 ek szójatejföl

A póréhagymát egy kis olívaolajon megpirítottam, hozzáadtam a fokhagymát és mielőtt megbarnult volna a fokhagyma az apróra vágott gombát. Fűszereztem és fedő nélkül addig pirítottam, amíg az összes víz elpárolgott róla, majd hozzáadtam a szójatejfölt és még ezzel is rottyantottam rajta kettőt. Félretettem hűlni.

A liszteket a sóval elkevertem, hozzáadtam az olajat és a 2 dl vízben elkevert cukorral felfuttatott élesztőt és lágy tésztát dagasztottam, miközben a maradék vizet apránként hozzáadagoltam. A tésztát duplájára kelesztettem, majd 8 részre osztottam. Minden egyes darabot vékonyra nyújtottam, az egyik felére tettem egy kanálnyi tölteléket és a másik felét ráhajtottam úgy, hogy még az alsó felét vissza lehessen hajtani rá és összenyomkodtam. Sütőpapíros sütőlemezre tettem és mégegyszer kelesztettem, amíg a sütőt előmelegítettem 200 fokra. A calzonék tetejét olajjal kentem meg, megszúrkáltam, hogy a gőz eltávozhasson belőlük  és 20 percig sütöttem.

És akkor most megyek is és olvasok inkább a búzafű jótékony hatásairól!! Nektek meg jó étvágyat!!!!:))

Rozsos kenyér

Kenyérsütésben szerzett sikereimet tovább szerettem volna fokozni, ezért újra nekiduráltam magam. Most egy másik receptet próbáltam ki, ezúttal Yasmine oldaláról. Yasmine szerintem egy őstehetség és nem csak a péksüti készítésben. Valamelyik ősének tortagyára lehetett, vagy titokban cukrász, mert olyan mesterműveket készít, amivel még díjakat is nyerhetne. Szóval az ő kenyerei is rettentően szépek, ráadásul kézzel dagaszt, aminek én külön örültem, mert hát nekem nincs kenyérsütő gépem. Így nála a tésztakészítés lépései is pontról pontra megtalálhatóak. Kenyeret sütni ő is Limaránál tanult, de legalább is ott mélyítette tovább a tudását, ezért a jól bevált öregtészta az ő receptjei között is felütötte a fejét. Ez az öregtészta valami szenzációs találmány. Nehezen vágtam bele a készítésébe, most meg már mindig van a hűtőmben, alig fogy el az egyik adag máris összedobom a következőt. És mi lesz ebből a finom kenyér mellett? Hát az, hogy már az őszi nadrágaimat alig tudom összegombolni, aztán meg úgy érzem magam, mint akit kalodába zártak. Valahogy le kellene szoknom arról, hogy friss kenyeret vacsorázzak, de ez nem is olyan könnyű művelet. Napról napra megfogadom: na ma nem eszem kenyeret, de mire kihűl, ez a fogadalom már rég feledésbe merül és én kíváncsian vágtatok az én kis kenyerem felé. Még acéloznom kell az akaratomat, csak aztán nehogy késő legyen és ruhatárcserére legyen szükség. Na ennek azért sem én, sem a férjem nem örülne, más-más okokból. 
Szóval a kenyérsütés valami szuper élmény! Jó érzés, ahogy láthatóan alakul a tészta, hogy nekem kell eldönteni, hogy rugalmas-e már, van-e benne elég nedvesség, vagy éppen száraz és kell még bele valamennyi. Vagy amikor elkezd kelni és lesem, hogy ez már a duplája, vagy hagyni kell még? Tényleg kell hozzá kedv, szív és szeretet, de úgy gondolom, hogy ezek nélkül a főzés sem képzelhető el. 

Hozzávalók:


42 dkg BL80 liszt
8 dkg rozsliszt
2 tk tengeri só
2 ek burgonyapehely
késhegynyi aszkorbinsav
3 dl langyos víz (nekem még 4 ek még belement)
1 tk. cukor
20 dkg öregtészta
1,2 dkg élesztő

2 ek olaj
2 ek szobahőmérsékletű tejföl
egy marék lenmag és szezámmag

A liszteket, a burgonyapelyhet, az aszkorbinsavat és a sót összekevertem egymással. A vízből 2 dl-t elkevertem a cukorral, belemorzsoltam az élesztőt és felfuttattam. A lisztbe beletettem a tejfölt, az olajat az öregtésztát, ráöntöttem a felfuttatott élesztőt és fokozatosan adtam hozzá a vizet miközben a dagasztógéppel rugalmas tésztát dagasztottam. Letakartam és duplájára kelesztettem. 20 perc után átgyúrtam a tésztát, majd hagytam tovább kelni. Miután megkelt, lisztezett felületre borítottam, átgyúrtam és kézzel téglalap alakúra nyomkodtam, majd a rövidebb oldalától elindulva feltekertem, formáztam. (Video itt.) Egy tepsibe, és nagyméretű sütőzacskóba tettem és ismét duplájára kelesztettem. Összetekert konyharuhával kitámasztottam, hogy kelés közben inkább felfelé emelkedjen, majd éles késsel, a zacskóba óvatosan benyúlva megvágtam. Addig vártam, míg a vágások szépen szétnyíltak, bespricceltem a zacskót vízzel, megszórtam a magokkal, összezártam és a 190 C-ra előmelegített (hőlégkeverésen) sütőbe tettem. (A konyharuhákat persze kivettem a tepsiből) Addig sütöttem míg a héja aranyszínű nem lett, nekem ez 50 percig tartott. Rögtön kivettem a sütőzacskóból, rácsra tettem bespricceltem vízzel és hagytam kihűlni. 

A sütőzacskóban nekem sokkal szebben megsült, mint a jénaiban. Ropogósabb lett a héja. A belseje viszont a többszöri átgyúrás miatt lett sokkal levegősebb. Ez a kenyér még nagyobb sikert aratott, mint az előző, azóta sütöttem a lisztek variálásával másikat is, de ezt legközelebb.

40 lettem

Na nem most, hanem szeptember 2.-án, de vasárnapra tudták a családtagjaim szabaddá tenni magukat. Még augusztusban eljátszottam a gondolattal, hogy miket készítek majd nekik a szülinapomra, hosszú volt már a lista, mikor felötlött bennem, hogy talán a 40.-en nem kéne főznöm, hiszen ez az én napom. Na jó, de akkor hová menjünk? Olyan túl sok kedvenc éttermem nincsen és valami különlegeset akartam. Első helyen nálam a Dionysos étterem van a Belgrád rakparton, és nagyon szeretem a Wasabit is (azt hiszem apukám kiakadt volna a japán konyhától), meg az indiai konyhát, de most mégis inkább egy másik mellett döntöttünk, ahol már szintén megfordultunk néhányszor. A családomnak nem árultam el, hová is megyünk, hagy legyen nekik meglepetés. Volt is egy kis aggodalom, sógornőm óvatosan meg is kérdezte, egyen-e otthon valamit indulás előtt? Először nem értettem a kérdését, aztán rájöttem, hát persze, attól fél, hogy esetleg vegetáriánus étterembe viszem, ahol neki (és a többieknek) nem sok minden terem. Na ez jó nagy poén lett volna mindenkinek, de nem hiszem, hogy nevettek volna rajta. Engem is folyamatosan lebeszélnek, nem, hogy ők egyenek tofut, meg szejtánt, csicseriborsót, vagy quinoit! Azt sem tudják ezeket eszik-e, vagy isszák. Nem kiszúrni akartam a családommal, hanem megebédeltetni őket egy számukra ismeretlen és az utolsó pillanatig titkos helyen. Nektek azért elárulom, Visegrádon a Reneszánsz étteremben voltunk. 

Szeretem ezt a helyet, mert olyan kellemes reneszánsz hangulatot áraszt, minden részlete kidolgozott, halkan szól az élő lant muzsika és a kaja egyszerűen isteni. Erről azért vannak pontos fogalmaim, mert még mindenevő koromban, volt alkalmam néhány ételt kipróbálni náluk. Most azért már nehezebb dolgom volt, amit persze tudtam, mert a neten lévő étlapot alaposan átbogarásztam, mit is tudnék én ott enni. Azt nem állítanám, hogy vegetáriánus ételekből nagyon nagy volt a választék, vegánra már nem is számítottam, de az az egy főétel végülis elnyerte a tetszésemet és így szívesen látogattam el oda. Nem is kellett csalódnom sem nekem, sem a többieknek. „Tejszínes erdei gombakrém leves és Pirult káposztával és erdei gombával töltött házi lepények bundában, sajtrudacska, házi kertek abált zöldségeivel” volt az én étkem, a többieknek pedig „Reneszánsz és Mátyás tálakat rendeltünk” amin volt minden főleg húsországból. 

A Mátyás tálon „Hízott liba címeres mája, kövér lúdfi combja, mérges pulyka mellyehúsa, tejes malac bordahúsa, töltött házi lepény, almás, veresboros káposzta, hideg és meleg mártások, sajtos és sült pityóka” a Reneszánsz tálon „Hegyi patak nemes hala egyben sütve, fogas halának színhúsa, érlelt tikfi mellyehúsa, házi disznó szűzcémere, sajtnak ropogós rudacskája, kerti zöldségek, egybesült héjas pityóka”. 

A mártások között volt egy kicsit rózsaszínbe hajló, fokhagymás mártás ami nekem mindig is a kedvencem volt, de még most sem tudom, hogy miből készült. (Ha valaki tudja ossza meg velem az információt.) 

Édességet csak azért nem ettünk, mert már mindenki kidőlt a hatalmas adag ételtől, meg egyébként is várt ránk otthon két torta. Nagyon kellemes hangulatban telt az idő, mindenki elégedett volt, ha valaki arra jár feltétlenül térjen be hozzájuk. 
Egy jó kis program, mi is többször végigjártuk már, sétahajóval felmentünk Visegrádig, aztán fel a fellegvárba gyalog (sportcipő ajánlott), majd lefelé megálltunk az említett étteremnél és pótoltuk az elégetett kalóriákat, végül vissza hajóval. Most persze ez kimaradt, de nem is ezért mentünk. 

Mire haza értünk azért még tudtunk enni a tortákból, de inkább csak egy jelképes mennyiséget. 
A Tiramisu torta a Napos Oldal Bioboltból volt, tojás és tejmentes, barnanádcukorral készült. Bár a tiramisuhoz kevéssé hasonlít, azért nekem nagyon ízlett. Nem volt túl édes és a krém is, a tésztája is fincsi volt. A másik torta egy kelkáposztát formázott, de nagyjából ez minden ami az egészséges vonalat képviselte benne. Egyetlen falatot kóstoltam meg belőle, csak azért, hogy megtudjam milyen. Belül eperkrém borította, szerintem nagyon édes volt és a marcipánt meg sem kóstoltam hozzá. Azért a csapat vegyes étrendű szekciója (valamiért ők voltak többen) szerint jó volt az is.

A teljességhez hozzátartozik, hogy a héten volt még egy tortám, de arról sajnos kép nem készült. Zsuzsi barátnőm és családja lepett meg vele. Egyszer csak beállítottak hozzánk egy tortával, ami nagyon-nagyon jó volt. Nem tudom milyen néven futott, de citrom és kókusz volt benne az biztos. A szintén vegetáriánus Napfényes Étteremből való, ahol kiváló ételeket lehet kóstolni. Én teljesen meghatódtam, mert egyáltalán nem számítottam a látogatásra és jól esett, hogy gondoltak rám.


Igazán jól sikerült a vasárnap is, jó volt a hangulat és én nagyon boldog voltam, hogy azokkal tölthettem egy napot, akik igazán közel állnak hozzám. Talán a véletlen műve viszont, hogy egy szék üresen maradt, hiszen nincs 7 személyes asztal, vagy talán azért, hogy emlékezzünk a nagymamámra, aki nemrég még köztünk volt, de már nem érhette meg a napot amikor unokája 40 éves lett. Bízom benne, hogy fentről figyelt bennünket és örült a szíve, hogy így együtt lát minket.