2010. október 1., péntek

Zelleres kölesfasírt




Biobriginél találtam ezt a receptet, és nagyon megtetszett, hogy liszt egyáltalán nincs benne, és ráadásul kölesből van, ami köztudottan lúgosító gabona. A zeller pedig nagy szerelem nálam, rántva is egyfolytában tudnám enni.
Az a helyzet, hogy még életemben nem ettem ilyen finom vega fasírtot, pedig vannak a repertoárban néhányan, de ez mindegyiket felülmúlja. A fűszerezésén és az arányokon kicsit változtattam, biztos a Brigié is nagyon jó, de én például az őrölt köményt nem szeretem, úgyhogy lecseréltem római köményre, aminek persze teljesen más az íze.



 Hozzávalók:

 3 csésze köles
1,5 csésze napraforgó őrölve
1 csésze szezámmag őrölve
0,5 csésze lenmag őrölve
1 nagy zeller lereszelve
2 fej vöröshagyma lereszelve
6 cikk fokhagyma préselve
2 ek veganatura ételízesítő a fasírtba (sós, így külön már nem sóztam) + a köles főzővizébe
2 tk őrölt feketebors
2 tk szárított bazsalikom
1 csokor petrezselyem aprítva
római kömény
3 ek olívaolaj


A kölest alaposan megmostam és háromszoros vízben, veganatura ételízesítővel megfőztem.
A zellert, a vöröshagymát, a fokhagymát, a megőrölt magokat és a fűszereket egy tálba tettem és elkevertem egymással. Miutána köles megfőtt azt is hozzáadtam az olívaolaj és a petrezselyem társaságában és jól elkevertem egymással. Miután kézmelegre hűlt, vizes kézzel golyókat formáltam belőle és sütőpapíros sütőlapra tettem, lelapítottam. A sütőt 200 fokosra előmelegítettem és hőlégkeverésen 25 percig sütöttem az egyik oldalát, majd megfordítottam és 15 percig a másikat.
Ebből a mennyiségből kb 60-65 darab lett. Gombás tepsis krumplival ettük, de volt, hogy a vacsorám is ez lett, mint ahogyan az a képen is látszik. Zsemlében, vagy puffasztott búzaszelettel is megállja a helyét.
Brigi, hálás vagyok a receptért!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése