2009. október 19., hétfő

Brokkoli krémleves


Ezt a levest pár hete készítettem, de a piacon járva azt gondolom éppen aktuális lesz, mert szebbnél szebb a brokkoli kínálat. Azt szeretem benne, hogy rém egyszerű, nem kell túlfűszerezni és mégis nagyon finom lesz a végeredmény. Régebben tejszínnel készítettem, de egyszer nem volt otthon és ki kellett hagynom és észre sem vette senki. Volt, hogy krumplit is tettem bele, aztán volt, hogy megfeledkeztem róla és úgy is finom és sűrű lett. Mára egy letisztult, egyszerű recept maradt, amit mindenki szívesen fogyaszt, VEGÉTHÓ-ra minden szempontból megfelel!


Hozzávalók:

1-2 fej brokkoli
1 póréhagyma, vagy vöröshagyma
őrölt fekete bors
őrölt szerecsendió
himalaya só
olívaolaj




Az olajon a felaprított hagymát megpirítottam, hozzátettem a megmosott rózsáira szedett brokkolit, ezt is egy kicsit átforgattam az olajon, majd felengedtem annyi vízzel, hogy éppen ellepte. Sóztam, borsoztam és beletettem a szerecsendiót is (vigyázni vele, mert nagyon átható az íze). Addig főztem, amíg a brokkoli megpuhult, botmixerrel pépesítettem. (Ha valaki szeretne itt hozzáadhat 2 dl rizstejszínt.) Sűrűségtől függően tettem még bele vizet és fűszereket és összeforraltam. Most pirított kenyérkockával ettük. 




17 megjegyzés:

  1. Nah,most erősen integetek... Nem szeretem a brokkolit... (sem):)

    VálaszTörlés
  2. Én viszont imádom (szepyke már külön listát vezethet lassan a nemszeretem dolgairól...:)
    Páromnak pedig nagy kedvence, biztosan kipróbálom a Te változatodat is majd!

    VálaszTörlés
  3. Ja igen: a fiatalos körkérdésre is igyekszem válaszolni!

    VálaszTörlés
  4. Szepyke, nem is vártam mást. Mi a kedvenc kajád?


    Napmátka, ez egy olyan leves, amit kár túlbonyolítani, mert így is tökéletes. Ízleni fog szerintem! Várom az írásodat!:))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon finom lehet,szeretjük a krémleveseket,kipróbálom.:-))
    De finom lehet az a csíra is:-))

    VálaszTörlés
  6. Andi/cuki, a retekcsíra nagyon-nagyon finom, a kedvenc csíráim egyike. Mindegyik egy kicsi retek, ha nem ettél még, ha hozzájutsz kóstold meg a lilát!:))

    VálaszTörlés
  7. Kedvenc? Hu, sok van, nem tudnék kiemelni egyet. Főleg húsos kaják, de szeretem a piritott rízst is!:) És azt sok zöldséggel, bár a magam módján sokkal...
    :))))
    Mondtam már,hogy nagyon aranyos az új "lakásod", azaz a háttered?

    VálaszTörlés
  8. Azt hiszem igen, de ezt jó többször is hallani! Köszönöm szépen!:))

    VálaszTörlés
  9. amiben csíra van csak finom lehet! mint a szendvicsben! de a levedhez is jó, igaz, nem tenném igazi hűslevesbe, csak zöldséglevesbe!

    VálaszTörlés
  10. Díjat érdemelsz nálam:-))Mert szeretlek olvasni!:-))

    VálaszTörlés
  11. Hahóóóóóóóóóóóóóóóó!
    Tessék befejezni a lovaglást, és előkerülni, a terembúráját nekije!:))))

    VálaszTörlés
  12. Nah, hallllóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó már!
    Már lassan egy hónapja sehol, senki.
    Most már tessék arról a lóról ide is merészkedni!:)

    VálaszTörlés
  13. Szepyke, jövöööööööök, még egy kicsi türelmet kérek. Nemsokára vége a dupla munkahelynek és megint lesz időm, mint a régi szép időkben. Annyi kaja fotóm van már, hogy lassan elfelejtem, melyiket hogyan csináltam. De drága vagy, hogy ennyire hiányolsz!!!!!!!:))

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. Kedves Benzsi! Hoztam valamit:

    Szóval a link helyesen:
    http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2009/11/forro-kave-tea.html

    VálaszTörlés
  16. Nah, most fogyott el az idő. Egy hetet kapsz!:)

    Utána, ha nem jelensz meg, vega leszek, és a fölt elveszít egy igazi húsevőt!:)

    Nah, bekockáztatod????:))))))))))

    VálaszTörlés
  17. Hát igen Benzsi,én is épp csak megismertelek,aztán meg eltűnsz?
    Hiányzol ám!:-))

    VálaszTörlés