2010. február 13., szombat

Farsangi fánk vegánul



Hetek óta tervezgetem, hogy fánkot sütök, meg persze ígérgetem is a családnak. Most aztán volt egy jó alkalom, hogy (vegák, most egy pillanatra ne figyeljenek) a karajcsontból, fiúknak főzött tejfölös gomba leves mellé éppen jó lesz második fogásnak. (Szeretném magamról lerázni a húskészítés terhét, most már egyre inkább sikerül is, de néha kénytelen vagyok beadni a derekamat.) 
Szóval….ha már fánkot sütök, olajban, úgy gondoltam, akkor legalább a tejet és a tojást elhagyom belőle. Totálisan nem mertem teljeskiőrlésű lisztből készíteni, mert attól féltem, az mégjobban megszívná magát, mint a fehérliszt, de azért valamennyit belecsempésztem a receptbe. Szerintem jól sikerült. Annyira talán nem levegős, mint a hagyományos, de ennyi komromisszum szerintem még belefér. A Napfényes Alapítvány Sütemények című könyvéven található receptet vettem alapul, de egy kicsit módosítottam a recepten, vettem ezt-azt Limarától is. Például a rumot. Nem vagyok nagy alkohol fogyasztó, sőt egyáltalán nem iszom, de elhiszem Limarának, hogy a rummal a tésztában elkerülhető, hogy nagyon megszívja magát olajjal a tészta. Úgyhogy inkább bevállaltam ezt, mint, hogy egy gyomrot megülő olajos tésztát kelljen ennünk, a rum alkoholtartalma úgyis elpárolog a sütés közben.




Hozzávalók:

50 dkg tönkölybúza fehérliszt
10 dkg tk tönkölybúzaliszt
8 dkg olvasztott bio margarin
10 dkg barna nádcukor
2,5 dl langyos rizstej
0,5 dl rum (elhagyható, de akkor 3 dl legyen a tej)
3,5 dkg élesztő
kurkuma
csipet himalaya só

sárgabarack lekvár

1,5 dl langyos tejben elkevertem 1 tk. cukrot és belemorzsoltam az élesztőt, letakartam és hagytam felfutni. A liszteket a kurkumával és a sóval összekevertem, beletettem a cukrot, az olvasztott biomargarint, a rumot és a felfutott élesztővel és a maradék tejjel együtt rugalmas tésztát dagasztottam. Letakartam és meleg helyen duplájára kelesztettem. Gyúródeszkára borítottam és egy cm vastagra nyújtottam, fánkszaggatóval kiszaggattam, majd konyharuhával letakartam és 30 percig pihentettem. Közben egy lábosban felmelegítettem az olajat és amikor már meleg, de nem túl forró, kisütöttem a fánkokat. Mindegyik közepébe mélyedést nyomtam az ujjammal és úgy tettem az olajba, hogy először a felső, benyomott fele került alulra. Erre fedőt tettem és 1,5 percig sütöttem, majd megfordítás után már fedő nélkül még 1,5 perc következett. Egy valamikori olajsütő kosarába szedtem, hogy le tudjon csepegni a felesleges olaj. 
Házi sárgabarack lekvárral ettük.



2 megjegyzés:

  1. Hu, gyönyörű lett. Én is teszek bele rumot, és ez egyáltalán nem érződik később rajta!:)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, Szepyke! Kicsit sötétebb a szíbe, de ez a tk. liszt miatt lehet, meg nem is szalagos, de finom volt!:))

    VálaszTörlés