2009. augusztus 25., kedd

Rusztikus szicíliai kenyér


Már nagyon régen szemeztem Cookingstar rusztikus szicíliai kenyerével, de a megvalósítás mostanáig váratott magára. Nem igazán tudom, hogy miért, hiszen elkészítése roppant egyszerű, ráadásul még finom is. Annyit módosítok rajta legközelebb, hogy fokhagymás olajjal kenem meg a kenyereket, mert a fokhagyma íze még adna neki egy kis löketet, de anélkül is ízlett mindenkinek. Ráadásul olyan laktatós volt a sárgarépa krémlevessel, hogy nem igen kellett mellé más kaja. Másnap a pizzasütőben átmelegítettem, így majdnem olyan volt, mint a friss.



Hozzávalók:

25 dkg kenyérliszt (BL-80)
1 cs szárított élesztő
1 ek olíva olaj a tésztába
2 dl szénsavas víz
1 marék apróra vágott rozmaring, 
1 tk himalaya só
olívaolaj és durvaszemű himalaya só a tetejére

A lisztet, az élesztőt és a sót jól elkevertem egymással, majd az olívaolajjal és a fokozatosan hozzáadott vízzel rugalmas tésztát dagasztottam. Ennek a tésztának előnye, hogy nem kell keleszteni, úgyhogy rögtön 8 darabra vágtam, majd egyenként kinyújtottam őket és még pihentettem 5-10 percig. Az eredeti recept szerint 17 cm körökre kell nyújtani, de én egy kicsit kisebbre nyújtottam, hogy ne legyen olyan nagyon vékony, és nekem nem lett igazán kerek, de hát ettől még rusztikusabb. Miután a tészta pihent egy kicsit, megkentem olívaolajjal, rászórtam a friss rozmaringot és megszórtam a sóval. Sütőpapírral fedett sütőlapra tettem, majd 200 C-on 5-6 percig sültek a hőlégkeveréses sütőben.



4 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek lettek!!! Ezzel én is szemezek egy ideje, megint kedvet kaptam hozzá...

    VálaszTörlés
  2. Trinity, köszönöm! Ne halogasd tovább, pik-pak készen van.:)

    VálaszTörlés
  3. Ez gyönyörű! És zseniális összeállítás a krémlevessel, nagyon jó kis ebéd! Mindenképp ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
  4. Vegavarázs, örülök, ha sikerült ötletet adnom!:)

    VálaszTörlés