2009. december 20., vasárnap

Beindult a sütigyár-Házi csokis keksz


Igen, jól látjátok! Sweet home jelentkezik innen a hóhegyek mögül. Elnézést kérek az olvasóimtól a két hónapos csend miatt és köszönöm szépen Szepyke, Trinity, Renáta és Andi cuki érdeklődését hogylétem felől. Nagyon jól esett, hogy észrevették a távollétemet és hiányoltak. Most már itt vagyok!!! Az utóbbi időben nem nagyon tudtam a blogokat sem olvasni, s bár Siccike is meghívott a Vegán Vendéglőbe és a Vegán Karácsony blogra társszerzőnek, ott sem sikerült brillíroznom eddig. Szóval, el vagyok maradva az írással és az olvasással is. Főzni azért főztem, és fotóztam is, de arra, hogy feltegyem a receptet már nem volt időm. Most a karácsonyi készülődés sem éppen a legideálisabb időpont, nem is értem, hogy a rendszeresen posztoló bloggerek hogy csinálják de igyekszem zárkózni. Mint már írtam jelentős információhiánnyal küzdök, hogy mi történt a blogvilágban az elmúlt két hónapban, ezért szemlesütve, előre bocs azoktól, akiket olvasni szoktam, de időbe telik amíg visszamenőleg átnézem az írásaitokat. 

Nem is tudom mivel kezdjem. A következőkben lesz jó néhány olyan recept ami nem vegán. Ennek oka az, hogy karácsonykor nem akarom kiütni a biztosítékot a családtagjaimnál azzal, hogy csupa reform kaja kerül az asztalra. A férjem és a fiam már megszokták ezeket az ízeket, de a többieknek kicsit idegen lenne a 100% teljeskiőrlésű liszt stb. A másik ok az, hogy most nem akartam kísérletezni azzal, ha a recept tojást ír, mi történik ha elhagyom, vagy ha a tejszínt növényi változatával helyettesítem, hogyan viselkedik a tészta, ha a vaj helyett olajat, vagy pálmazsírt használok. Nincs időm számolgatni, hogy ha a recept 12,5 dkg vajat ír, az mennyi lehet olajban. Vannak olyan megszokott ételek is, amik minden évben elkészülnek, de kicsit sem egészségesek, mégis mindenki ragaszkodik hozzájuk. Azért a barnanádcukrot és mézet nem cseréltem le kristálycukorra és lisztben is maradtam a tönkölynél, ha nem is a teljeskiőrlésű változatnál. Még így is becsúsztak bakik, a mai napom teljes katasztrófa volt, még jó hogy nem tegnap kezdtem a főzést, sütést, mert akkor ma végleg szögre akasztanám a kötényemet.
De most nem ezzel kezdem, ennyi kihagyás után.



Házi csokis keksz




Tudom, hogy Stahl Judittal kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Sokan nem kedvelik sem őt, sem a receptjeit, sőt már-már sikk szidni, de ez engem egyáltalán nem érdekel. Én személy szerint bírom a nő stílusát és a receptjeiben sem csalódtam soha. Így volt ez ezzel az aprósütivel is. A Stahl magazin karácsonyi különszámában találtam.


Hozzávalók:
10 dkg étcsoki
10 dkg tejcsoki
10 dkg hideg vaj
1 ek. instant kávé (én gabonakávét használtam)
2,5 dkg cukrozatlan kakaópor
25 dkg finomliszt (nálam tönkölybúza)
1 kk. szódabikarbóna
1 csipet só
10 dkg cukor (nálam barnanádcukor)
4 ek. méz
1 narancs reszelt héja

A csokoládét aprítógépben összevágtam, de még darabos maradt. A gabonakávét feloldottam 1 ek meleg vízben. Összekevertem az átszitált lisztet, kakaóport a szódabikarbónát és a sót és hozzáadtam a felkockázott hideg vajat és elmorzsoltam benne. Mikor ez megvolt, hozzáadtam a cukrot, a mézet, a csokit, a narancshéjat a kávét és kézzel összegyúrtam. A tésztát kettéosztottam, rudat formáltam belőle és folpackba csomagolva 1 órát pihentettem a hűtőben. Egy sütőlapra sütőpapírt tettem és a tésztából vastagabb szeleteket vágtam, golyót formáztam belőle és sütőpapírra egymástól kb 5 cm-re tettem és kézzel ellapítottam. A sütőt 165 C-ra melegítettem és hőlégkeverésen 10 percig sütöttem a kekszeket, majd sütőrácsra helyeztem. Miután teljesen kihűlt fémdobozba tettem, így hetekig elállna, de január elején már nem lesz belőle egy szem sem.

Aki szereti a nem túl édes, kissé kesernyés narancsos ízeket feltétlenül próbálja ki. 



9 megjegyzés:

  1. Szia!!! De jó, hogy megjöttél!!!
    Karácsony és blogolás? Ne is kérdezd...Éjszakai sütöde:)))

    VálaszTörlés
  2. De örülök Neked! Jó, hogy visszajöttél! :))
    Én teljesen pánikhangulatban az időhiánytól, most passzíroztam be a beiglitésztát a hűtőbe (fél tízkor). Minden évben úgy ájulok be a karácsonyfa alá. Valamit nagyon rosszul csinálok, asszem... :))

    VálaszTörlés
  3. Trinity,Yasmine
    Én is örülök, pláne, hogy ilyen kedvesen fogadtok!
    Ismerős a karácsonyfa alá beájulás. Tavaly Szentestére úgy megfájdult a derekam, hogy a két ünnep között mozdulni sem tudtam. Idén családi összefogásban készülnek a dolgok, de én akkor se bírok magammal. Yasmine te akkor elég jól állsz, ha már a bejglit is összeraktad!:))

    VálaszTörlés
  4. A beigli mindig kicsit előbb készül nálam, jól tűri a fagyasztást. Már a zserbó, meg a keksztekercs is a fagyóban, azokat most tesztelem. Marad még így is tennivaló, holnap a kisfickóm szerepel az osztályával a templomban, arra elmegy az egész délután. Legalább addig pihenek, míg hallgatom a műsort. Utána úgyis főzöm a káposztát :DD

    VálaszTörlés
  5. Juhéééééééééééééééééééééééj!
    Nah, már majdnem vega lettem miattad!:)))
    Jelentem ma sült meg a bejgli, kedden minimum 5-6 félét sütök, mert holnap más dolgom lesz!
    De végre már, hogy itt vagy!:)

    VálaszTörlés
  6. Yasmine, és nyersen fagyasztod, vagy sülve? De jó, a templomban szerepelnek!! Nagyon szép lesz. Kellemes szórakozást!!!

    Szepyke, nem vettem volna a lelkemre a kényszer vegaságod, kénytelen voltam visszatérni. Te is nagyon ügyi vagy, hogy már kész a bejglid. Én szerdára terveztem be.Mindig attól félek megszárad, mire az asztalra kerül. Köszönöm, hogy törődtél velem, addig is amíg nem voltam. Nagyon jól esett ám!!!!!:))

    VálaszTörlés
  7. De jó,de jó,de jó!:-))Hogy itt vagy végre!!!
    A csokis kekszet én is néztem!:-))
    Amit én találtam Stáhlnál,és megsütöttem,mind finom volt. Kaját még nem sokat..
    Van neki is hibája,de kinek nincs???

    VálaszTörlés
  8. Benzsi, megsülve fagyasztom le. Már évek óta így csinálom. A fagyasztóból kivéve, kb. 15 perc után olyan lesz, mint a friss. Épp az előbb tettem be 5 rudat, már fáznak szegények! :D
    A templomi koncert fantasztikus volt. Igazi, csodás, feltöltő élmény :))

    VálaszTörlés
  9. Andi/cuki, köszi,köszi,köszi! Én is így érzek Stahl Judittal kapcsolatban. Jó az új képed!:))

    Yasmine, nem is gondoltam volna, hogy a bejgli jól fagyasztható, lehet, hogy én is kipróbálom.
    A templomi koncerteket áthatja valami meghittség, van bennük valami angyali. És úgy, hogy személyesen is érdekelt voltál különösen szép lehetett!:))

    VálaszTörlés