2010. január 9., szombat

Böjti napló 2.


A böjtöm 7. napját taposom. Teljesen jól vagyok, tegnap már főztem is a családomnak, ráadásul krumplifőzeléket, brokkoli krémlevest, amiket nagyon imádok és lesz még diós tészta is holnap. Egyáltalán nem probléma, talán csak annyira, hogy az ízeket kóstoló segítségével kellett kialakítanom. Már az sem zavar néhány napja, hogy a gasztroblogokat olvasgatom. Persze felületesen, a részletekbe nem megyek bele, inkább csak a hozzájuk tartozó történeteket és megjegyzem, hogy hová fogok visszatérni, ha majd elérkezik rá az idő.
Rengeteg időm van. Sokáig alszom, sokat olvasok, főleg ezoterikus könyveket, netezek, de itt is inkább a spirituális írásokra koncentrálok. Aztán meditálok és befelé-felfelé figyelek. 
Ma így a 7. napon nagyon érzékennyé váltam. Ez teljesen természetes, hiszen nem csak fizikai méreganyagok ürülnek, egy lelki tisztuláson is keresztül megyek. Minden böjt alatt megtörténik velem, hogy 1-2 napon sírdogálok egy kicsit. Nagyon közelről megérint minden, amiben van egy kis érzelem. Most éppen Yasmine anyukájának gyógyulása és Maimoni kalandja érzékenyített el, de valamelyik nap a Home című dokumentumfilmet nézve, oly mértékben megérintett a Föld sorsa és helyzete, hogy nehezen tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. Teljes mértékben átéreztem, ha sürgősen nem teszünk valamit, ez a gyönyörű bolygó tönkre megy. (Bár azt is tudom, hogy a változás már közel van.)

Szóval így telnek napjaim. Nem vágyom arra, hogy nagy zaj legyen körülöttem, ez az időszak arról szól, hogy helyre tegyek magamban dolgokat, hogy aztán megint lendületesen vágjak bele az életbe. Bár a hétköznapjaimban a lendületességet egyre inkább felváltja a nyugalom, az anyagi világ dolgai helyébe egy másik dimenzió felé nyitás lép. Ezáltal az anyagi világot egyre inkább sötét, elvadult, zűrös helynek látom, ahol már túlságosan elharapódzott az agresszió, a pénz imádata, a felszínesség. Persze vannak itt is értékek, csak ezeket elnyomják a durva, sűrű rezgések. Ezek áradnak az utcán, a munkahelyeken és sajnos az otthonunkban is, amikor bekapcsoljuk a tévét. Ez árad a filmekből, a hiradóból, a politikai, vagy beszélgetős műsorokból. Kevés olyan műsort találni ami értéket képvisel. (Megjegyzem azért, hogy ilyen értelemben úgy látom, hogy m1, m2, Duna Tv sokat javult és a tudományos csatornák is jók.)
Tudom, hogy megváltoztam és folyamatosan változom, de hiszem, hogy ez a változás jó. Megváltozott az értékrendem és nem zavar az sem ha kiadom magam. Bízom abban, hogy másokat is elgondolkodásra késztetek olyan dolgokkal kapcsolatban, amiket fontosnak és követendőnek tartok, felnyílik az erre fogékonyak szeme, és minél többen észre vesszük, hogy rossz irányba halad az emberiség. Nem győzködök senkit, a szabad akarat szent és sérthetetlen, tiszteletben tartom a másfajta gondolkodást, de reménykedem, hogy sokan felismerik a helyzetet és még nem lesz késő.



Képek innen és innen származnak

6 megjegyzés:

  1. Csodás lett az új külső!!! Nagyon szép!!!!
    A böjt nekem sem jönne rosszul, elgondolkodom ezen az ötleten, meg átnézem, pontosan hogy is csinálod...Már csak a meditáció miatt is jó lenne, sok időt kihagytam, "vissza kellene térnem"...

    VálaszTörlés
  2. Nos, bele is pillantottam..Lehet, ez nekem nagyon kemény lenne..
    Tudsz olyan böjtöt, amibe esetleg zöldség-gyümölcslé belefér? Azt úgy hiszem, meg tudnám csinálni....

    VálaszTörlés
  3. Trinity, majd még írok róla, részletesebben hogyan csinálom, meg, hogy milyen böjtöket ismerek még! Szerintem a gyümölcslé nem fér bele a böjtbe, de a zöldséglé mindenképpen. Nem kell mindjárt hosszú böjttel kezdeni, ha hetente 1 lénapot tartassz, már az is nagy előrelépés, akkor ihatsz frissen facsart gyümölcslét is, főleg, ha még sohasem böjtöltél. 1 napos lénapnál még nem áll le az emésztés, a több naposnál viszont a gyümölcslé megtöri a böjtöt és az több szenvedést okoz, mintha csak vizet innál. De bővebben majd posztban oké?! Meditálni pedig nagyon jó, bár ez nem kötődik böjthöz.:)) Örülök, hogy tetszik a külsőm. Már várom a tavaszt!:))

    VálaszTörlés
  4. Nos, akkor megvárom a bővebb leírást!
    A zöldséglével is beérem talán, azt hiszem-mivel még nem próbáltam...
    A meditációt pedig csak annak kapcsán említettem, mivel számomra az is valamifajta megtisztulás...Én legalábbis úgy érzem!

    Igen, nagyon friss és tavaszillatú ez a design:))

    VálaszTörlés
  5. Nekem is tetszik az oldal, még nem nagyon jártam itt...
    A böjt csodás, évekkel ezelőtt rendszeres böjtölő voltam, heti egy nap csak vizet ittam.Aztán ez elmaradt, rám is rám férne egy pár napos böjt, de tudom, hogy szenvedek tőle.
    Nekem is az esték a legnehezebbek :)
    Ami az érzékenységet illeti, nekem ehhez nem kell böjt.Néha azon gondolkodom ez normális e? A HOME-on én is sírtam, és minden ilyesmin, még egy romantikus filmen is sírok...
    Nos, a böjtöt én tavaszra hagyom, amit már én is kimondhatatlanul várok!

    VálaszTörlés
  6. Parvati, de jártál már nálam, még e-mailt is írtál, valamilyen beállítás gondod volt. De ez már régen volt, még a blogszüneted előtt. Én sem csak a böjt alatt vagyok érzékeny, csak ilyenkor valahogy fokozódik, ahogy a tisztulás miatt emelkedik a rezgésszintem. Én is szívesen hagytam volna tavaszra a böjtöt, csak már nagyon szükségét éreztem, és örülök, hogy belevágtam, bár még van néhány napom!:))

    VálaszTörlés