2010. január 13., szerda

Böjti napló 3.


A böjtöm 11. napja van. Teljesen jól érzem magam. A méreganyagok szépen ürülnek belőlem, ezt érzem belül és látom kívül is. A bőröm sokkal tisztább lett, a szemem élesebb, a szaglásom még kifinomultabb. Egy szelet kenyér illatát képes vagyok megérezni 5-6 méter távolságból. Ami még nagyon jó, egyben nagyon rossz is, hogy az érzékenységem egyre fejlettebb. Jó, mert a meditációban segít a mélytudati szint gyors eléréséhez és a szemmel nem látható dolgok érzékeléséhez, viszont a rám ható rossz, negatív hatások érzékelése is sokkal könnyebb. Elég néhány perc egy ilyen közegben és hihetetlen nyomást érzek magamon, szabályosan úgy érzem, hogy elszívták előlem a levegőt és menekülnöm kell innen. Ilyet ezelőtt még soha sem éreztem, pedig megcsináltam már néhány böjtöt. Igaz, most ki lett tisztítva az aurám és a csakráim is, ami emeli a rezgésszintemet, de érzékenyebbé is tesz. Már dolgozom rajta, hogy mire el kell kezdenem dolgozni legyen egy erős védelem körülöttem, hogy csak a pozitív hatások tudjanak hatni rám. 

Talán van akit kicsit részletesebben is érdekel, hogy hogyan böjtölök. Nos szívesen írok róla, de azt azért el kell mondanom, hogy aki ezt követni szeretné, az csak saját felelősségére és orvosával egyeztetve tegye. A leírtak egyes szervezetre gyakorolt hatásának következményeiért felelősséget nem vállalok. Fontos tudni, hogy orvosi felügyelet nélkül csak az böjtöljön, aki teljesen egészséges, semmi szervi baja nincsen. Tudni érdemes azt is, hogy az orvos társadalom nagyobbik része teljes mértékben ellenzi a böjtöt és azt életveszélyesnek és kerülendőnek tartja, úgyhogy mindenki ennek tudatában vágjon bele. Hozzátartozik az is, hogy az orvostudomány, sok olyan dolgot pártol ami viszont ártalmas az élő szervezetre. Ez mindenkinek egyéni megítélése, hogy mit fogad el és tart jónak. Én a magam részéről a természetes gyógymódokat és a megelőzést preferálom és saját tapasztalatom az, hogy a megfelelő étrend, egy természetgyógyász, a hit és a gyógyulni akarás összességében alkalmas arra, hogy a betegségekből kigyógyuljunk, vagy akár megelőzzük azt. Egyre többet hallok olyan esetekről, amikor az orvos tehetetlenül tárta szét a kezét, mondván ez gyógyíthatatlan, majd a beteg a természetes módszerek felé fordulva mégis teljesen meggyógyult. 

A böjt, amennyiben azt megfelelő módon és időközönként csináljuk alkalmas lehet arra, hogy megelőzzük a civilizációs betegségek kialakulását, ugyanis „A halál a belekben kezdődik.” – mondta Dr. Norman W. Walker.
Azoknak akiknek az étrendje nem tartalmaz megfelelő mennyiségű rostot, nyers zöldséget és gyümölcsöt, hanem főtt (halott) ételeket esznek túlnyomórészt, különösen szükségük van arra, hogy időnként hagyják pihenni az emésztőrendszerüket, hogy a szervezetüknek legyen ideje kitisztítani a lerakódott salakanyagokat, amik a szervezet különböző pontjain lévő savlerakóhelyeken tárolódnak. 
Böjt idején ezek ki tudnak ürülni és a szervek működése tökéletesen helyre áll. A belek falára rakódott mérgező hulladékok gátolják a tápanyagok, vitaminok, ásványi anyagok felszívódását, ezért különösen fontos, hogy ezeket a böjt során legyen ideje a szervezetnek feloldani és eltávolítani a szervezetből. Ugyanilyen fontos a lerakódott nyák eltávolítása, ami főleg a tej és tejtermékek gyakori fogyasztása esetén vonja be az emésztő szerveket. 
Persze ez a felsorolás korántsem részletes, de akit ez bővebben érdekel rengeteg könyvet talál a témáról a könyvesboltokban. A poszt végé én is ajánlok néhányat.

Mielőtt az első böjtömbe belevágtam, már régóta foglalkoztatott a téma, csak tele voltam félelemmel, hogy én úgysem tudom megcsinálni azt, hogy napokig ne egyek semmit. Ez a hiedelem elég sokáig és masszívan tartotta magát, míg egy napon valahogy a kezembe került egy szórólap a Neera szirupról. Hiszek abban, hogy soha semmi nem történik véletlenül. Éppen akkor volt az, hogy a Norbi Update diétával próbáltam megszabadulni a felesleges kilóimtól, elég sikertelenül. Bár néhány hónapig szépen fogytam, de aztán teljesen megállt és egy bizonyos ponton nem tudtam átlendülni. Távol álljon tőlem, hogy kritizálni akarjam bárki módszerét is, de ma már tudom, hogy a mesterséges édesítőszerek mennyire ártalmasak a szervezet számára, nem hogy kitisztítanák a szervezetet, de még jobban eltömítik azt méreganyagokkal és a túlzott húsfogyasztással ugyanez a helyzet. A hús az emberi szervezet számára nagyon nehezen emészthető és mivel nagyon lassan halad át a tápcsatornán, rothad benne, ráadásul az emésztés közben rengeteg húgysav keletkezik, aminek kiürítéséhez rengeteg vízre van szükség. A túlzott húsfogyasztás és fehérjebevitel szív és érrendszeri betegségekhez, köszvényhez, izületi gyulladáshoz vezethet. A Norbi diéta, az Atkinshez hasonlóan kicsit sem fogja vissza a húsfogyasztást, sőt, még a szénhidrát helyett is azt ajánlja. Így nem csoda, hogy hosszú távon nálam ez nem igazán működött. Ekkor lettem vegetáriánus is.
Szóval a kezembe akadt a szórólap és megszületett az elhatározás, hogy én most ezt kipróbálom. Azóta is ezt csinálom és nekem bevált. A mostani böjtöm alkalmával a Neera szirupot próbaképpen, és mert anyagilag így gazdaságosabb lecseréltem juharszirupra és ez is teljesen működőképesnek bizonyult.
A böjtölés részletei a következő posztban……..

Előzőek itt és itt olvashatók.

3 megjegyzés:

  1. Elismerésem! Én nem szoktam ilyen formában böjtölni.

    VálaszTörlés
  2. Renáta, köszönöm.Szerintem, nem olyan nagy dolog. Elhatározás kérdése minden!:))

    VálaszTörlés
  3. rakj az aurádra védelmet, de utána vedd is le, ha végeztél a közegben. Plejádos könyvben vannak jó technikák :)

    VálaszTörlés