2010. január 12., kedd

Díjat kaptam


Trinity , Andi/cuki és Andi (Apple Amaretto) lepett meg ezzel a kedves díjjal. Nagyon köszönöm nekik, hogy gondoltak rám.

A szabályok:

1. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
2. Írnom kell magamról 7 dolgot, amit mások érdekesnek találhatnak rólam.
3. Tovább kell adnom 7 „blogbarátnak”.
4. Be kell linkelnem őket.
5. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.



7 dolog magamról:

Napok óta azon gondolkodom, mi olyan információt osszak meg magamról, ami esetleg érdeklődésre tarthat számot. Először azt gondoltam ennek valami különleges dolognak kellene lennie, ami más egy kicsit. Aztán rájöttem, hogy mit görcsölök én itt ezen, hiszen mindannyian mások vagyunk és mégis sok dologban hasonlók. Van amiben kitűnünk és van amiben beleolvadunk a „tömegbe”. Nem ez a lényeg. A fontos az, hogy minden dolog a megfelelő arányban van bennünk ahhoz, hogy egyediek legyünk. Ezt 7 kérdésben megvilágítani lehetetlen, ehhez ismerni kell az embert. Elhatároztam, hogy most 7 olyan dolgot írok le, ami az írásaimon keresztül, még nem lehet ismert vagy kikövetkeztethető.


1. Nagy musical rajongó vagyok. Van olyan darab (Mozart) amit már háromszor megnéztem az Operett Színházban, de igyekszem minden olyan előadásra jegyet szerezni amit még nem láttam. Az utóbbi időben a betegségeimből eredően van azért elmaradásom bőven. Szeretem a színház jellegzetes illatát, azt, hogy nincsenek hamis hangok és magával ragadó a legtöbb történet.


2. Hatalmas könyvmoly is vagyok. Három nagy könyvespolc van tele könyvekkel, ezek egy része örökség, amik közül sokat nem olvastam még, de van olyan is amit én vettem, aztán felkerült a polcra és a sorára vár. Érdeklődési köröm változása a könyvek között böngészve is felismerhető. Voltam Vavyan Fable rajongó, Robert Merle (őt még most is szeretem), volt idő, mikor könnyű csajos könyveket vásároltam, de van nálam művészettörténet dögivel és szépirodalom is bőven. Mostanában inkább az egészséges életmód és az ezoterika köt le. Az előbbit már kiveséztem, de annyi az olvasnivaló az utóbbi témában, hogy szinte sajnálom az időt a regényolvasására, pedig vannak abban is számomra érdekes könyvek.


3. Nem bírom a semmit tevést, azt amikor feleslegesen ülök a tv előtt és csak azért nézem, mert be van kapcsolva. Na ez nem is fordult elő velem az utóbbi években. Nem nagyon tudok lazítani olyan értelemben, hogy csak azokkal a dolgokkal vagyok hajlandó foglalkozni amiből tanulni lehet, ami fejlődésre késztet és visz. Ha valami elkezd érdekelni akkor olyan mélyen vetem bele magam, amennyire csak lehet. Megveszek hozzá mindent amiből megtanulható. Az sajnos nem éppen pozitív, hogy vannak olyan dolgok, amik egy idő után érdektelenné válnak számomra és bekerülnek a sarokba.


4. Leköt az alkotó tevékenység. Tele van a padlás kreatív hobbi cuccokkal. Natúr dobozokkal képkeretekkel, üvegekkel, festékekkel és mindenféle eszközökkel amik arra várnak, hogy majd időt szakítok és elkészítek egy-két darabot. Minden vágyam, hogy legyen egy igazi fazekas korongom amivel megmunkálhatnám az agyagot és nagyon szeretek tájat fotózni is.


5. Nagyon jó a kapcsolatom a 16 éves fiammal. Büszke vagyok arra, hogy annak ellenére, hogy az élet dolgait illetően gyakran keveredünk vitába (nem veszekedés), mégis a bizalmasa vagyok és sok mindent megoszt velem, amit talán más gyerekek eltitkolnának.


6. Álmom, hogy lesz egy rönkházunk valahol vidéken, ahol a következő szomszéd hallótávolságon kívül esik. A házban minden természetes anyagokból, kőből, téglából és fából van és mi egy nagy kandalló köré gyűlünk esténként. A kertben kecske, bárány, ló, csirke és kutya szaladgál és akkor távoznak az élők sorából, amikor természetes úton eljött az idejük. A ház teraszáról pedig látom a vizet (folyót, tavat), hegyeket és erdőt. Ja és a kertben ott áll a fazekas korongom és egy kemence.


7. A valóság pedig az, hogy Dunakeszin élek egy társasházban, egy belső kétszintes lakásban, ami pont úgy néz ki, ahogy én szeretném. Mindenhol természetes anyagok és mediterrán életérzés. A falakon tégladíszítés, kovácsoltvas, a bútorok fából, még közös kert is van, úgyhogy nem panaszkodom, ide is jó haza jönni! De nem lehet kandallóm és fazekas korongom, na meg lovam sem.

Továbbadom:

Katának, mert minden olyan finom nála és hogy megint ontsa a recepteket, 

Renátának, mert még sohasem csalódtam a receptjeiben és mert választékosan ír,

Szepykének a jó témákért és a humoráért,

Yasminénak a csodás péksütikért és mert kreativitása nem ismer határokat,

Napmátkának, mert olyan jó nála olvasgatni és nem csak a recepteket,

Parvatinak, hátha jobb kedvre derül és többet főz,

Siccikének a gyönyörű dínótortáért, amin még vulkán is van és persze a vega konyháért,

Visszaadom Trinitynek, mert mindig éhes leszek ha nála járok és mert jók az ötletei,

és Andi/cukinak a kedvességéért és mert szuper sütijei vannak.

12 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen!

    Mit kell most tennem :) ?

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, aranyos vagy! :))

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm!:))) És szeretném megdicsérni a hátteret. Szerintem jobb, vidámabb, mint ami volt, bár az is szerettem!:)

    VálaszTörlés
  4. Parvati, szívesen.
    A teendőid: 1. Be kell linkelned azt, akitől kaptad.
    2. Írnod kell magadról 7 dolgot, amit mások érdekesnek találhatnak rólad.
    3. Tovább kell adnod 7 „blogbarátnak”.
    4. Be kell linkelned őket.
    5. Megjegyzést kell hagynod náluk, hogy tudjanak a díjazásról.


    Napmátka, Yasmine, szívesen!:))


    Szepyke, szívesen! Örülök, hogy tetszik.:)) Ezek szerint azóta nem jártál nálam, mióta lecseréltem?:(

    VálaszTörlés
  5. Benzsi,
    Köszönöm!:))
    Mennyire magamra ismertem egy csomó pontban...Hihetetlen!!!Nem is sorolom, de szinte minden stimmel...
    Bár én mostanában az ezoterikát elhanyagoltam, de nem örökre...Még folyt. köv:)) Fazekas korongom nincs, de minden más van:)) Még én sem vagyok a végleges házban, azt érzem...

    VálaszTörlés
  6. Benzsi, jelenleg kicsit "elfoglalt" vagyok, azaz nem vagyok otthon.
    És már egy ideje készültem erre az elfoglaltságra és nagyon kevésszer tudtam blogokat olvasni.

    Voltam nálad még a bejglis időszakban, és a böjti napló 1. részénél, de azóta sajnos nem... Mikor cserélted le? Létezik, hogy már akkor is ez volt,de nem vettem észre? Nem lehetek ennyire hülye...

    VálaszTörlés
  7. Köszi, Benzsi!
    Jó dolgokat árultál el magadról!
    kívánom, hogy a 6. pont minél hamarabb megvalósuljon.
    Mégha számomra kiegyensúlyozottna, boldognak tűnsz a jelenlegi helyzetedben is. De pontosan értem én ezt a mindig tenni akarást! :))

    VálaszTörlés
  8. Trinity, de jó! Érdekes, hogy a hasonlóságon alapuló kölcsönös szimpátia mennyire utat tör akkor is, ha személyesen nem is találkoztunk még! És a háttér csak idővel derül ki...!:))


    Szepyke, te nagy utazó! Érezd jól magad. Nem szemrehányás volt, ne haragudj. A narancskrém piskóta és a böjti napló 2 között cseréltem ki valamikor. Biztos, hogy még nem láttad, mert észre vetted volna. Te igen! Ebben biztos vagyok!!:))


    Renáta,köszönöm. Lehet, hogy pontosan ebben a formájában nem fog tudni teljesülni az idő rövidsége miatt, de ki tudja, hátha mégis. Úgy alakul majd, ahogy lennie kell és én elfogadom!:))

    VálaszTörlés
  9. Kedves Benzsi

    Továbbadom vagy visszaadom neked a díjat :)
    Nagyon sokban hasonlítunk ezt írtam is...
    Én is imádnék korongozni, belső késztetést érzek rá, de még csak középsuliban próbáltam egyszer :) de ami késik nem múlik!

    puszi

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm,és nagyon jó volt olvasni,a rönkházat én is imádnám. Az állatokat is,csak az a baj,hogy ahol állat van és eleség,ott egér is. Na azok ki tudnának kergetni a világból.:-)))
    Nem is tudtam,hogy Neked is 16 a fiad. A Tiéd nem naggggon kamasz?

    VálaszTörlés
  11. Parvati, köszönöm szépen! Én gyerekkoromban jártam egy fazekashoz tanulni. Ott szerettem meg a korongozást. Persze már semmire sem emlékszem a technikából, de nagyon hiányzik!:))


    Andi/cuki, az egér is megférne közöttünk, persze nem a lakásban, ott én sem örülnék neki. A fiam rendesen benne van a kamaszkorban, de szerencsére egyre többször van, hogy a régi Balázs beszél hozzám és nem a kissé flegma. Nem könnyű velük ilyenkor, de ha visszagondolok, hogy én milyen voltam? Háááát 10x elviselhetetlenebb, mint az én gyerekem. Te hogy bírsz a tiéddel?

    VálaszTörlés