2010. január 31., vasárnap

Szójamajonéz


Régóta tervezgetem, hogy kellene csinálni házi vegán majonézt, mert a igen csak borsos áron lehet beszerezni. Keresgéltem kicsit a neten és rátaláltam Mamma és Vera receptjére. Ezekből alkottam meg a saját fehér majonézemet. A legnagyobb bizonyíték rá, hogy finom lett, hogy a férjem szívesen ette, pedig a bolti vegán majonézekre csak fintorog. A majonéz ízéhez kevés köze van, mégis jól helyettesíti azt, sőt én még padlizsánkrémbe (poszt később) is ezt használtam és nagyon bevált. A készítéskor még kicsit lágy, de a hűtőben másnapra egy kemény, lábán megálló majonézt kaptam. Még gondolkodom azon, hogyan tudnám tartárosítani, hogy salátában is használható legyen. Aki allergiás a szójára, annak ajánlom a babonéz kipróbálását, ami szintén egy finom alternatíva. Én rögtön egy dupla adaggal kezdtem, egy hétig elállt a hűtőben. Nem vagyok oda a szója ízéért, de ez nagyon elnyerte a tetszésemet.


Hozzávalók (dupla adag)
 
2 dl szójatej
3 dl napraforgóolaj
1 dl olívaolaj
1 tk só (ezzel indítottam, de a végén még tettem hozzá, nekem sótlan volt)
őrölt fekete bors
csipet kurkuma
1 nagy gerezd fokhagyma+fokhagymapor (nem éreztem elég fokhagymásnak, de már nem akartam bíbelődi a frissel)
vagy rögtön 2 gerezd fokhagyma
2-3 tk biomustár
1 citrom leve


A botmixer mély edényébe tettem a fokhagymát egy kevés tejjel és kevertem rajta párat, majd, hozzáöntöttem a maradék tejet sóztam, borsoztam, beletettem egy pici kurkumát és az olajat 2-3 részletben, miközben a turbó fokozaton kevertem. Percek alatt kész lett. A kóstolásnál én még tettem bele fokhagymaport, sót, borsot, mustárt és citromlét és még átkutyultam a mixerrel.
Nagyon finom lett!



3 megjegyzés:

  1. Én általában teszek hozzá egy - két kanál szójajoghurtot is, nekem úgy az igazi :o)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletes, ehhez kell a kreativitás!!
    De lentebb az a répás muffin is nagyon tetszik!!!

    VálaszTörlés
  3. Kata, nekem az a nagy bajom a szójajoghurttal, hogy nem szeretem az ízét. Ha feltuningolom sok fűszerrel, meg némi sóval akkor is csak elmegy a kaják tetején. Kitalálhatnának olyan joghurtot ami rizsből van.:))


    Trinity, köszi, de ez nem igazán az én kreativitásom, én a kitaposott úton mentem, legfeljebb csiszoltam a téglákon. A répás muffint ajánlom mindenkinek kipróbálásra, mert szerintem az úgy ahogy van szuper és tojásos változatban is meg van Garffykánál.:))

    VálaszTörlés