2009. szeptember 27., vasárnap

Graham kenyér


Ezt a kenyeret sem mostanában sütöttem, már majdnem el is felejtettem, hogyan csináltam, de szerencsére itt van nekem mankónak Yasmine Magos kenyere. Ezúttal nem is ragoznám túl a dolgot, én egy kicsit több graham lisztet tettem bele és az elengedhetetlen burgonyapehely és aszkorbinsav is belekerült. A magot viszont kifelejtettem, de sebaj, sütök én még kenyeret. A képek két különböző sütés képei, bizonyíték arra, hogy egyre szebbek lesznek, bár a második, mintha picit túlkelt volna.




 Hozzávalók:

30 dkg BL80 liszt
10 dkg graham liszt
10 dkg fehér tönkölyliszt
2 ek burgonyapehely
késhegynyi aszkorbinsav
3 dl víz (+ 1-2 ek)
20 dkg öregtészta
2 tk. só
1 tk. cukor
3 ek. olívaolaj
1,2 dkg élesztő




Az élesztőt 1 dl langyos cukros vízben felfuttattam, a liszteket elkevertem a sóval, a burgonyapehellyel, aszkorbinsavval, hozzáadtam az olajat, az öregtésztát. Miután az élesztő felfutott, azt is hozzáöntöttem és a maradék víz fokozatos hozzáadásával rugalmas tésztát dagasztottam. Nekem még 1-2 ek víz kellett bele, biztos a több graham liszt miatt. Vékonyan kiolajozott tálba tettem, duplájára kelesztettem (20 perc után egyszer átgyúrtam a tésztát). Miután megkelt mégegyszer átgyúrtam és formáztam a kenyeret: kézzel téglalap alakúra, lapítottam, nyomkodtam, majd a rövidebbik végéről feltekertem és elrendeztem a végeit, hogy alulra essenek. A kenyér alját megszórtam pici liszttel és nagy méretű sütőzacskóba és a tepsibe tettem, oldalait kitámasztottam feltekert konyharuhával, hogy felfelé nőjön, majd mégegyszer duplájára kelesztettem. Benyúltam a sütőzacskóba és éles késsel bevágtam a kenyér tetejét, majd még annyi ideig vártam, hogy szétnyíljon a vágás. Közben a sütőt 190 C-ra melegítettem. A kenyeret és a zacskót belülről bespricceltem vízzel, bekötöttem a zacskó száját és betoltam a sütőbe, hőlégkeverésre kapcsoltam. addig sütöttem, amíg a kenyér szép barna lett, nekem ez 50 perc volt. Rögtön kivágtam a zacskót, rácsra tettem a kenyeret és lespricceltem hideg vízzel, majd hagytam kihűlni. 


7 megjegyzés:

  1. Gyönyörűűűű!!! Nekem az első is tetszett, de való igaz, gyakorlat teszi a mestert. :-)
    Én egyébként nem szerettem a barna, ill. félbarna kenyeret addig, amíg a boltit vettük. A házi készítésűt viszont imádom. Itt olvastam Limaránál: limarapeksege.blogspot.com/2009/08/tk-gepi-kenyer.html, hogy a Graham liszt 30 %-ig alkalmazva nem ront a kenyér állagán. Úgy értem a fehér liszthez számított 30%-ig. Márpedig ő csak tudja, így aztán sokkal egészségesebbet is tudunk magunk készíteni és még az élvezeti értéke is megmarad. :-)

    VálaszTörlés
  2. Yasmine, köszönöm szépen! Igen a bolti és házi kenyér közti különbség ég és föld. Az egészségesebb lisztek arányát még szeretném növelni, mert igazán az a cél, hogy minden szempontból egészséges kenyeret süssek. Ezt a 30% -ot megjegyzem magamnak! Én egyébként nem vagyok nagy kenyérevő, de a bolti kenyerek többségének most már olyan furcsa mellékízét érzek.A háziból viszont jóval többet eszem, mint kellene.:))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néz ki!Gyönyörű!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűek a kenyereid! Nem kelt túl a második sem, inkább picit keménynek látszik a tésztája, azért repedhetett. De ott a legfinomabb, ahol reped! :))

    VálaszTörlés
  5. Andi, köszönöm:))


    Limara,köszi! Igazad lehet, kicsit sűrűbb lett, mint az előzőek. Mindegyik egy kicsit más, de ettől szép az élet!:))

    VálaszTörlés
  6. Csodaszép lett kívül-belül, gratulálok!

    VálaszTörlés