Napok óta lázban ég a gasztro blogger világ egy része. Garffyka, Chef Viki, Trinity és Max kezdeményezésére elindult egy kampány „Főzz az egészségedért” szlogen jegyében. Sokan csatlakoztunk, vannak akik posztot is szenteltek már a témának (Maxé, és itt, Garffykáé, Chef Vikié, Trinityé, Yasminé, Timusé ) és remélem még többen hallatják majd hangjukat, hogy messziről is jól hallható legyen. Lassan körvonalazódni látszik egy új „Főzősuli” elnevezésű blog, melyet a Vegán Vendéglő mintájára, közösen hoznánk létre és működtetnénk. Olyan alap ételek kapnának helyet benne, amiket egy kezdő háziasszony is meg tud és meg szeretne főzni. Részletes segítséget kapnának ahhoz, hogy a lehető legjobbat hozhassák ki magukból. Lehetnének olyan posztok is amik recept nélkül, csak a főzési alapműveletekről szólnának. Mit gondoltok erről?
Persze a kezdő háziasszonyok mellett valahogyan meg kellene szólítani azokat is, akik azért választják a műanyag ételeket, mert kényelmes és nem gondolnak bele abba, hogy a szervezetüknek fehérjére, szénhidrátokra, zsírokra, vitaminokra és ásványi anyagokra van szüksége és nem állományjavítókra, ízfokozókra, tömegnövelőkre, tartósítószerekre, színezékekre stb.. Abban reménykedem, hogy azért ők sem non stop vásárolják ezeket a félkész cuccokat és talán időnként főznek, sőt esetleg nézelődnek a gasztroblogok között. Így meg van annak a lehetősége, hogy rátalálnak azokra az írásokra, amik felnyitják a szemüket.
„Megértem”, hogy a szupermarketek polcain roskadozó ízléses dobozokat, zacskókat látva esetleg felrémlik az előző nap látott reklám és könnyen megtörténhet, hogy úgy érzi az ember, ezt meg kell kóstolnia. Megveszed, aztán az adalékanyagok teszik a dolgukat, jön a jó öreg nátrium-glutamát, vagy a cukor és egyszer csak azt érzed függővé váltál. Ha észre veszed, az a jobbik eset, mert tudsz ellene tenni.
Ebben nagy felelőssége van a médiának, de túlságosan nem lehet elmarasztalni őket, hiszen ez kőkemény üzlet. Nekik az az érdekük, hogy eladják a reklámidőt, az élelmiszergyártóknak az az érdekük, hogy megvegyék a termékeiket és akkor a gyógyszeriparról még nem is beszéltem. A profit érdekében pedig bevetik még a pszichológiát is. Van azért az ügyben még egy felelős, a fogyasztó. Úgy gondolom övé a legnagyobb felelősség, hiszen ő a saját és családja életéről dönt, és a másik három azért teheti meg amit megtesz, mert van rá igény!
Ebben nagy felelőssége van a médiának, de túlságosan nem lehet elmarasztalni őket, hiszen ez kőkemény üzlet. Nekik az az érdekük, hogy eladják a reklámidőt, az élelmiszergyártóknak az az érdekük, hogy megvegyék a termékeiket és akkor a gyógyszeriparról még nem is beszéltem. A profit érdekében pedig bevetik még a pszichológiát is. Van azért az ügyben még egy felelős, a fogyasztó. Úgy gondolom övé a legnagyobb felelősség, hiszen ő a saját és családja életéről dönt, és a másik három azért teheti meg amit megtesz, mert van rá igény!
Szóval, ha azt látod, hogy csak az a finom ami agyon van fűszerezve, ha leveskocka nélkül nem élet az élet, ha ízetlennek érzed a nyers zöldségeket, ha nem ízlik ami nincs telepakolva cukorral, ha egyfolytában sózol, ha kinyitod a szekrényt és csak konzervet látsz, ameddig a szem ellát, akkor sajnos az ízlelőbimbóid és a szervezeted némi regenerációra szorulnak.
Szerencsére, minden híreszteléssel ellentétben nem igaz, hogy házilag elkészítve (kihagyva a vegyszerműveket) nem lehet olyan finom az étel, az viszont igaz, hogy aki hozzászokott például az ízfokozók (nátrium-glutamát) által produkált felerősített ízekhez, az ezt az „ipari ízt” keresi mindenben. Ezért kialakul egyfajta függőség, ami arra ösztönöz, hogy minél több ilyen terméket vásároljon meg, viszont a természetes módon elkészített ételek íztelenné válnak.
Az adalékanyagok pedig szépen felhalmozódnak a szervezetben, pedig semmi keresnivalójuk ott. A szervezet egy ideig küzd és próbálja semlegesíteni őket, egy idő után feladja a harcot, így az egyes szerveink működőképessége meggyengül, ez pedig betegségekhez vezet. Persze ezt egyetlen poszt keretein belül nehéz lenne részletesen kifejteni, de tervezem, hogy az adalékanyagok szervezetre gyakorolt hatásáról részletesebben írok majd a későbbiekben.
Az adalékanyagok pedig szépen felhalmozódnak a szervezetben, pedig semmi keresnivalójuk ott. A szervezet egy ideig küzd és próbálja semlegesíteni őket, egy idő után feladja a harcot, így az egyes szerveink működőképessége meggyengül, ez pedig betegségekhez vezet. Persze ezt egyetlen poszt keretein belül nehéz lenne részletesen kifejteni, de tervezem, hogy az adalékanyagok szervezetre gyakorolt hatásáról részletesebben írok majd a későbbiekben.
Most, kezdetnek megteszi, hogy mielőtt a kosaradba tennéd a reklámozott árut átolvasod az összetevőket. Meg fogsz döbbenni! A legtöbb termék hemzseg az E számoktól, vagy az olyan összetevőktől, amik már a nevükből adódóan sem lehetnek természetesek. Mivel az ember általában nem E-szám listával sétál a boltban én azt szoktam csinálni, hogy ami tartalmaz valami ilyesmit azt szépen visszateszem a polcra. Így előfordulhat, hogy olyat sem veszek meg ami „jó” E számot tartalmaz, de inkább ez, mint a vegyszer. Ezért aztán a szupermarketek polcain számomra nem sok babér terem. De legyünk realisták. Teljesen nem lehet kikerülni azt, hogy oda nem illő anyagok jussanak be a szervezetünkbe. De arra igenis lehet figyelni, hogy ez minél kisebb mértékű legyen, annyi amivel még a testünk játszva megbirkózik!
Gondolatébresztőnek egyelőre ennyi, a következő írásom arról fog szólni, hogy miért öregszünk és betegszünk meg idő előtt, és mit tehetünk ennek elkerülése érdekében…….
Remek összefoglaló lett. Én is készülök valami hasonlóra, de mint mindig, csak loholok a téma után... Mindig más van porondon, de holnap megírom, eldöntöttem, remélem, hogy időm is lesz rá! Hol az az új blog, ki szervezi?
VálaszTörlésSzepyke, köszönöm szépen. Az új blog terve még csak fejben van meg. Timusnál http://inyencblogger.blogspot.com/2009/07/erted-haragszom-megertik-ezt.html, a megjegyzések között olvahatsz róla. Várjuk a bloggal kapcsolatos, vagy akár más ötleteidet a holnapi posztban!:)
VálaszTörlésok, rajta leszek!
VálaszTörlésKöszi az írást-nagyon jó!!!!
VálaszTörlésMindannyian teszünk hozzá-szépen körvonalazódik!
Nagyon jó írás!!!
VálaszTörlésMár csak tényleg a szócsövét kell megtalálni, hogy az "anti konyhatündérek" is megtalálják, rátaláljanak, keressék!
Trinity, Chef Viki, köszönöm, lesz még folytatása....:))
VálaszTörlésA minap a kezembe akadt egy kiürített fagyis doboz... elkezdtem olvasni az alján feltüntetett leírást és ledöbbentem hogy az alkotó elemek nagy része valami mesterséges akármi. A függőségről meg :D egy időben nagyon rákaptam a "kínai" egyperces levesekre. Na nem azért mert olyan finom lenne, hanem gondolom pont a nátrium-glutamát fogott meg. Most valamennyire igyekszem visszafogni magam, de néha tény, hogy az a "hülye" íz hiányzik...
VálaszTörlésja :D ChefViki én vállalom, hogy anti konyhatündér vok :D de kezdek kikupálódni ebben abban!!!
A kísérlethez vállalkozom alanyként. Tényleg jó ötlet :)
VálaszTörlésBenzsi! Képzeld, itt lakom egy 130 ezres nagyváros szélén, és nem kapok sárgaborsólisztet!! Négy helyen néztem, azt mondják, nem tartják, mert nincs rá kereslet. Még nem adtam fel, de lehet, hogy Pesten kell megnéznünk ?! Nem baj, járunk arra, de azért bosszant. A kereskedelem is le van maradva egy cseppet... :-))
VálaszTörlésVirslee, ha már felismerted, hogy min kellene változtatni az már nagyon jó jel! Olvastam a blogodban is, hogy törekszel az új és egészséges dolgok megismerésére, az is jó jel! A nátrium-glutamátot pedig jobb elkerülni és a kínai éttermeket is (ott is telenyomnak mindent nátrium-glutamáttal). Én is nagyon szeretem a kínai kaját, de inkább megcsinálom otthon.
VálaszTörlésSzaffi, üdv az alanyok közt! Remélem örömed leled majd benne:))
Yasmine,ha szükséged van valamire, írd meg, postaköltség ellenében szívesen postázom neked,vagy ha pesten jársz és van kedved a Mediline-ba (bionagyker) szétnézni, szívesen elmegyek veled. Van nagyker kártyám, úgyhogy még olcsóbban is tudsz vásárolni!:)